Fábián Imre amatőr képzőművész,
         Bánhida múlt századi krónikásának visszaemlékezése Görgényi Istvánról

Görgényi István festőművész

A háború után sokféle ember jelentkezett bányamunkára. Jöttek az úri világból is, volt köztük katonatiszt, banktisztviselő, és jött a festőművész Görgényi István. Fölvették szállító bányacsillésnek. Munkaruhája nem volt. Korábban talán fizikai munkát sem végzett. Bányában, az utcai ruhájában dolgozott. Sárga bőrdíszítésű cipőjét a csille gombra akasztotta, a talpfákat, tócsákat mezítláb taposva tolta a csilléket. A bányászok ezen jól mulattak, de az Ü.B. (Üzemi Bizottság) nem, így kivették a bányából, s rangjához illő művészi feladatot kapott. Lerajzolta az aknatornyot, meg minden érdekes épületről készített grafikát. Lent a bányában a rakodó környékét is lerajzolta. Beljebb már nem engedték. Az ő képeivel díszítették az irodákat, és a folyosót.

Bánhidai tanítói (Faragó János, Bálványos István) már az elemi iskolában felismerték a rajz tehetségét. Makk Béla, a bánhidai plébános és a tatabányai prelátus anyagi segítségével a Képzőművészeti Akadémiára került, Rudnai Gyula növendéke lett. Münchenbe küldték, ösztöndíjat kapott. A bánhidai Legényegylet és az Iparoskör a bál és a színjátszás bevételét Görgényi megsegítésére ajánlotta föl. Amikor Görgényinek elfogyott a pénze, hazajött. Állítólag, részben vonaton potyautasként, meg gyalog.

Fiatal kamasz voltam, amikor először találkoztam vele. Felismertem, hogy ő Görgényi, a festőművész. A kisutcában cseverésztünk cimboráimmal, amikor elbiciklizett mellettünk. Előre meredő fekete szakálla és hosszú haja volt. Mezítláb taposta a pedált.

Érdekes, hogy később még az üzemben sem találkoztam vele. Talán nem is akart megismerkedni velem, pedig látta rajzaimat a faliújságon, meg a felvonulási táblákon. Mintha kerülgettük volna egymást, pedig nekem nagyon jó lett volna tanulni tőle.

(Hol kószált, amikor én a külszínen dolgoztam, dekoráltam? Sose láttam)

1944-ben, mint asztalossegéd munkaszolgálatosként a bányába kerültem. Nagyon jó szakemberek között lettem csapatcsillésből, segédvájár, majd vájár. Nem akartam bányász maradni, kerestem a lehetőséget visszajutni az asztalos szakmámba. Szerencsém volt, mert felmentettek a katonai szolgálatból. Közben más csapatokon csillés létemre vájári feladatokat bíztak rám, felügyelet mellett. Kihívtak az asztalos műhelybe segíteni, a front alatt megsérült ablakokat, ajtókat kellett javítani. Később felvonulási táblákat, ünnepi dekorációkat készítettem. Egy-két heti kint létem alatt se akadtam össze Görgényivel. A bányász társaim, a vezetők is tudták, hogy az érdekesebb faszerkezeteket a bányában lerajzoltam. Ezekből a rajzokból tudtam lemérni a rajztudásom gyengéit.

 

Minden üzemnek volt futbal csapata. Üzemi mérkőzéseken sokan szurkoltak a csapatuknak. Mérkőzések előtt emléklapokat adtak egymásnak a csapatok. A XV-ös akna sportvezetői a nyomdai sablon emléklap helyett Görgényit bízták meg művészi emléklap készítésével. Nem akarta vállalni, mert az alkalmazott grafika tőle teljesen idegen volt. Én sem kapkodtam a feladatért. Az akkor közismert Rohonczi János volt ennek mestere, emléklapjai nagyon szépek voltak. Görgényi emléklapja miatt kitört a botrány. Én láttam az emléklapot, mielőtt a meccsen átadták. Bár nekem nagyon nem tetszett, de nem találtam rajta semmi megbotránkoztatót. Történt, hogy a XIV-XV ös aknák közötti mérkőzésen a mi csapatunk győzött. A vesztes csapat kapott egy olyan emléklapot, amelyen a XIV-es aknaiak ábrázolt focista gatyája nadrágtartóval volt felkötve (mint valami célzás!). Így is gondolta ezt a XIV-es akna, bár nem volt ilyen szándék. Görgényi ecsete a dressz csíkjának festése közben kihagyott. A hanyagul, frappánsan kezelt ecset nyomát félre értették. Válaszul a XIV-es akna csomagban küldött egy elnyűtt fűzős focit, belőle kilógó hózentrógerral. Kitört a „háború”! Rohantak hozzám hogy készítsek egy rekontra emléklapot. A karikatúra rajzom sikere, elismerése kezdte más irányba terelni alkotói kedvemet. A karikatúra emléklap vázlatát elkunyerálta az akkori Ü.B. elnöke, Troll Feri bácsi.

Eljártam az üzemek közötti mérkőzésekre. Ott, mint riporter rajzokat készítettem egy-egy fals rúgásról, a potya gólokról. Minden olyat lerajzoltam, ami mulatságos volt. A rajzokat elkérték és kifüggesztették a falézban. Bankettokra is meghívtak, ott is móka volt a karikatúra rajzolás.

Görgényi kapott egy szép megbízást, jóval a botrány előtt. Sok öreg bányász ment nyugdíjba. Valamennyinek megfestette az arcképét. A búcsúbanketten adták át a portrékat ajándékul az öregeknek. Görgényit hivatalosan szállító bányacsillésnek vették fel. Dohogott, méltánytalannak tartotta, hogy a művészi munkáért, alkotásaiért urasági pénzt kap. Én már akkor segéd vájári, majd vájári bért kaptam a dekorálásért is, amikor ő a legalacsonyabbat. (Ez volt Rohonczinak is a fájdalma.)

Azt hiszem, jóindulatú volt hozzá az üzem vezetősége, a segítésnek megtalálták a módját. Beleegyeztek abba, hogy otthon dolgozzon a műtermében. A műszakokat írták, kapta a fizetését. Egy alkalommal a vájárom egy fejtőkalapácsot kötött a biciklijére, és indult siktes ruhában modellt állni Görgényi műtermébe. A vasút állomás közelében, kb. a mai OBI áruház mögött, az erdőgazdaság egyik épületében volt a műterme. Én arra gondoltam, hogy tanulmány képet fog alkotni a művész. Kíváncsian kérdeztem Szerencsi Pista bácsit, a vájáromat. –Milyen lett a kép? Megnézhetem? –Á, ez csak összefirkált egypár papírt.
Nem festett olajképet, nem használta ki a modell adta lehetőségeket. Hűtlen volt a bányához, a bányacsillés bérért semmit sem akart csinálni.

A szétlőtt bánhidai templomtorony tetőzetét a Kommunista Párt szervezésével bányász kőművesek, ácsok újították fől. (Közeledtek a választások.) Kék inges, vörös nyakkendős kommunista rendező gárda sorfala közt a plébános felszentelte a torony csúcsára készített bádogkeresztet. Prédikációjában köszönte és isten áldását kérte a „Kom’Párt” munkájára. Makk Béla életének ez volt a legkeservesebb prédikációja. A templom hívei még emlékeztek korábbi dörgedelmes beszédeire. A „kommün véreskezű kommunistái! A Lenin fiuk! A Kun Béláék!” Magasra emelt kezei, meg a sztentori hangja a gyertyák lángját is meglebegtette.

Görgényit megkérték, készítsen rajzokat az ünnepségről Örökítse meg a kereszt felhúzását a toronyba. Amit alkotott, azt vázlatnak sem lehet nevezni. Amolyan egyéni, tempera, tinta firkálmány volt az egész. Alig akarták nekem megmutatni.

Legalább Makk Bélának, a patronálójának mutatott volna valamit a művészetéből. Az ünnep napján kerestem a tömeg között. Nem találtam meg.

 

1951-ben belépett a Bányász Képzőművészeti szakkörbe. Akkor ismerkedtünk össze. Több alkalommal mentünk együtt tájképet festeni. Jól összebarátkoztunk. Szerény, segítőkész, jólelkű embernek ismertem. Csak a művészetben volt dacos és konok. Rajzoktató tanári állást kapott. Behivatták a városi pártbizottságra, ahol próbálták rávenni a szocialista realista stílus alkalmazására. Akkor kap megrendeléseket. De ő nem mondott le a sötét alapú „búskomor Rudnai stílusról”.

1953-ban kiállítása volt a Népházban. Sok szép virágcsendéletet mutatott be. Nagy kár volt, hogy kiállította az önarcképét is. Rongyos, foltos kabátban, háttérben varjakkal ábrázolta magát, kaktusz borostával az állán. Sok pénzt remélt a Rákosi képért. Súgva kérdezte tőlem: --Mit gondolsz, mennyit kapok ezért a képért?

-Legalább négyet –mondtam.

-Négy ezret? –kérdezte.

-Nem, négy évet!

A képen Rákosi állt egy felborulni készülő asztalon, szélén virágfüzérrel. Úgy nézett ki, mint egy hordószónok. Körülötte fejek, mint hallgatóság. Pokoli ronda volt minden fej. Meg is kérdeztem Pistát: -Ilyen rondának látod a bányászokat?

Nagy szerencséje volt Görgényinek, hogy a Pártbizottság nem vetette le a falról a Rákosi képet. Görgényi tanulhatott volna Luzsicza Lajos festőművész esetéből, aki friss diplomával a zsebében, egyenesen Tatabányára jött tanári állásba. Luzsiczát megbízták Lenin, Sztálin, Rákosi portrék megfestésével. A nagy méretű portrékat a dísztribünre szánták. Luzsicza az arcképeket „nemes lampért” szerű technikával festette. Az új szerű technika nem nyerte el a Pártbizottság elismerését. Rohonczi János nagyirodai grafikussal javíttatták „szebbé” a három politikai vezért. Mind a két művésznek rá kellett jönnie, hogy sem a modernkedést, sem az elavult borongós hangulatú művészetet nem fogják elfogadni, tisztelni! Mind ketten megsértődtek.

Legutóbb Görgényi István festőművész életéről érdeklődtek a Tatabányai Múzeumból, s felkeresnének ebben az ügyben. Szívesen gondolok vissza Görgényire. Összeírtam a vele kapcsolatos emlékeimet. Visszatekintve a bő hatvan évre, olyan kérdések is felmerültek bennem, amikről annak idején soha nem gondolkodtam. Görgényit egy olyan személyiségnek tartottam, s tartom a mai napig, aki miatt nincs lelkifurdalásom. Nem érzem, hogy mulasztottam volna, vagy kihagytam volna valamit érte. Az akkori kor emberét, a mindennapi egyszerű munkás emberi világot nem értette, nem ábrázolta művészete. Nem is becsülte. A keresztszentelő ünnepélyről illusztrációt vártak tőle. A helyszínen vázlatokat, skicceket kellett volna készítenie, helyette a műtermében a fantáziája alapján összeberhált valamit (Banángörbe torony, csámpáskereszttel) Miket rajzolhatott iskolás korában, hogy felismerték a rajztehetségét? Gyermekkorából mi maradt meg benne? Mit tanult Münchenben?

Talán két évig kapott fizetést az üzemünktől. Teljes alkotói szabadsága volt, senki nem kérte számon mit alkotott. A festményei eladásából akart megélni. Egyszer tréfából megkérdeztem, átadná-e kölcsön egy évre művészi szaktudását, karriert tudnék vele csinálni. Addig ő használhatná az én asztalos és vájár szakmámat.
Receptem: Szívesen kell élni a Népi Demokráciában is! Örömmel festeni a dolgozó munkásokat, embereket, most a szocialista realista művészet a divat. Ujjammal kopogtattam a homlokát: Mond miféle gondolat ösztökél arra, hogy sírhalmokat, meg leláncolt rabokat fessél nagy méretben? Úgy kell festened, hogy azt megvegyék! Ha szűkölködik a családod, az nem a „népidemokrácia” vétke! Tiziánoék sem azt festettek amit akartak! Akkor Szűz Máriát, most füttyös kalauznőt!

 

Oldal: Bánhidai alkotók - Görgényi István (folyt.)
BÁNHIDAI BARÁTI KÖR EGYESÜLET - © 2008 - 2024 - bbke.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat